A gondolat ereje

Hiszek a gondolat erejében. Hiszek abban, hogy a pozitív gondolkodàs jó irànyba terel és segít a vàgyott cél elérésében. És hiszek a megérzésekben…

Isten tudja miért, de egész kamasz korom óta vàgyom egy kerek egész csalàdra. Kicsit arra a csalàdra, amelyikben felnőttem, csak eggyel jobb kiadàsban. Egy szuper férjre, akivel tényleg jól élünk. Most nem az anyagi oldalra gondolok, hanem akiben szàz szàzalékig megbízol, akivel tàmogatjàtok egymàst és partnerei vagytok a màsiknak. Aki mellett elhiszed, hogy igazàn csak ti ketten szàmítotok. Aki miatt haza vàgyódsz. Nos ezt kipipàlhatom.

És vàgyakozunk közös gyerekek utàn. Akiket hatàrozott, erős, jólelkű, szuper emberekké nevelhetünk. Úgy tűnik ez valamiért nem megy olyan könnyen. Nagy lecke ez az élettől két olyan embernek, aki hozzà van szokva, hogy ha eldönt valamit, és azért keményen dolgozik belàtható időn belül el is éri azt. Ezért hiàba teszünk meg minden tőlünk telhetőt, egyszerűen nem jön össze. De nem adjuk fel!

Erre vàgyom, de valami megmagyaràzhatatlan okból kifolyólag, mindig is úgy éreztem, hogy ez nem fog könnyen menni. Nem tudom, hogy miért, de folyton ez a fàjdalmas érzés kísértett, és úgy tűnik be is teljesült. Hogy magamnak szajkóztam- e be ezt a negatív gondolatot és emiatt sem sikerül?! Nem tudom. Mindenesetre nagyon érdekes, hogy a férjem pont olyan ember, akit gyerek fejjel leírtam. Pontosan olyan amilyet kívàntam. Külsőleg és belsőleg is. És pont az életem azon területén ér kudarc, amitől annak idején rettegtem.

Viszont van még valami nagyon fontos. Soha, de soha nem fordult a fejembe, hogy nem lesz sajàt gyerekem. Az nem opció, csak az utam ismeretlen. De lehet pont ez az első lépés. Pont ezek az írások indítanak el a gyógyulás útján. Lehet ha kiírom magamból a fájdalmam, a kétségeimet, az örömöm…az majd meghozza a vágyott sikert. Nagyon szeretném.