Tapintatosság a mumussal

A legutóbb úgy indítottam, hogy már 4 éve várakozunk, sikertelenül. Ez így is van. Eddig a külvilág felé igen jól tudtam a pókerarcot felvenni, de lassan úgy érzem nem tudom irányítani az érzéseimet. Ehhez pedig a környezetünkben élő párok is hozzájárulnak. 

Kicsit kétségbeesett helyzet és kár lenne tagadni, hogy irigy vagyok minden terhes nőre. (Tudom, tudom nem szép dolog, nekem ettől nem lesz jobb, nem is segít és a boltban sem kapok kenyeret csak azért mert elkezdek sírni ha nincs nálam pénz… de szerintem nincs olyan ember, aki ne így érezne ennyi év után. Ha valaki mégis, jelentkezzen és mondja el a titkát nekem is, hogy fejlődhessek.)

A dolgot még nehezebbé teszi ha a baráti társaságból vagy a családból derül ki valakiről, hogy várandós. De higgyétek el –  igaz kicsit több időre van szükségem, hogy feldolgozzam a basszus nekik is sikerült, nem hiszem el, hogy nekem nem jár egy bébi sem érzést – ettől még igen is tudok másoknak örülni. Jelenleg ott tartunk, hogy a férjemmel közlik a jó hírt, majd elmondják, hogy rám való tekintettel, nem fognak baba váró partit tartani (milyen tapintatosak…), és velem meg foglalkozzon ő…Közölje velem ő a hírt. Aztán rendezzem le ahogy akarom. Ennyire sárkány lennék? Nem hiszem… persze nekem rosszul esik, hogy egy gondolatra teherbe esnek az emberek körülöttem, de soha senkinek rosszat nem kívántam, nem rendeztem jelenetet, nem voltam goromba sem. Mindenestre úgy érzem én vagyok a mumus akit kerülni kell ha érkezik a trónörökös.

Úgy gondolom, de javítson ki, aki szerint rosszul teszem, hogy ez egy igen kényes helyzet. De az elkerülés, a nem beszélünk róla, mert az kínos és “szegénynek most mennyire rossz lehet…” nem segít. Én nem akarok kapcsolatokat megszakítani csak azért, mert egy barát/ismerős/családtag terhes lett. És igen kedves ismerősök, ilyenkor először mindig a saját kudarc érzése kerül előtérbe, de ezen túl lehet lépni, és aztán veletek örülni annak, hogy jön a kistesó/ az első gyerek.

Közben pedig várni, hogy kapjak egy saját csodát….