Ismét mostoha gyerekem lett ez a blog egy kis időre. Nézzétek el nekem. Sajnos (illetve szerencsére) igen sűrű a nyarunk. Hol erre járunk, hol amarra és keveset vagyunk itthon. Így aztán este alszom, és nem marad idő szinte semmire. Ez nem kifogás, csak tény. 🙂
Azért jó ideje motoszkál bennem valami, amit úgy döntöttem megpróbálok leírni. Szóval nagy fordulópont előtt állunk. A következő hónapban lesz még egy inszeminációnk, aztán ha nem vezet eredményre, elkezdjük a lombikprogramot. Illetve ez csak valószínű, mert nem biztos, hogy szeretném. Próbálom összeszedni magam, hogy megtudjam majd hozni a döntést. Szerencsére van még időm bőven. 🙂
Emiatt jutott eszembe, hogy össze kellene szednem a gondolatokat, miért is vágyom annyira babára. Mit ad hozzá az életemhez, mitől lesz kerekebb, szebb a világ általa. Egyáltalán az lesz-e, vagy ez inkább csak a fejemben létezik így. Ami a legdühítőbb benne, hogy nehéz észérveket felsorakoztatni. Olyanokat könnyű összeszedni, hogy azért szeretnék gyereket, mert szeretném átélni a terhességet, mert olyan édesek, szeretném érezni a saját gyerekem babaillatát, szeretném megvédeni mindentől, szeretném szeretni, tologatni a babakocsiban, büszkén megmutatni a világnak, hogy ő a mi kisbabánk.
Sokszor eszembe jut az is, hogy most milyenek az ünnepeink és sokszor gondolok arra, hogy milyenek lehetnének. A legelcsépeltebb persze a karácsony… Ti emlékeztek mennyire vártátok gyerekként? Bennem olyan élénken él… még mindig a kedvencem az évben. Elképzelem, ahogy végre mi is gyerekkel együtt ünnepelünk. Elképzelem, hogy izgatott, bontogat, örömöt okoz az örömével a családnak. Szeretem ezt az édes képet. De sokszor fantáziálok a születésnapokról, a húsvétokról, a nyaralásokról, a hétvégékről, a hétköznapokról, a születéséről, arról mikor haza visszük a kórházból, arról mikor haza érünk és azt sem tudjuk mit kezdjünk vele. Arról, hogy a nagyik csak úgy beugranak egy gyors vizitre… Tudom, hogy negédes, tudom baromi melós és valójában semmi sem olyan szép és tökéletese, de engedjétek elképzelnem! Boldoggá tesz. Persze eszembe szokott jutni, hogy mennyi minden háttérbe szorulna miatta, de ő lenne a legfontosabb az életemben, neki pedig mi lennénk a világ közepe.
Kicsit sajátosan állok a család fogalmához. Általában azt mondják az emberek, hogy a férjed és te egy család vagytok. Nekem ezt nehéz ebben a formában magaménak érezni. Az én szememben egy család a gyerekektől válik igazán kerekké. Kétség nem fér hozzá, hogy a férjemmel mi összetartozunk, erős szövetség a miénk, szeretjük egymást és közös célokért dolgozunk, de a mi szemünkben gyerekekkel teljes az élet.
Viszont az életem így is szuper. Szerencsés vagyok, hogy utazhatok, hogy szépíthetem a házunkat, hogy jó munkám van, és elmondhatatlanul hálás vagyok a férjemért. Tulajdonképpen nyugodt vagyok. Nem aggaszt már, hogy születik-e sajátom vagy nem. Elfogadtam, hogy akkor is kerek és szép lesz az élet, ha nem belőlünk fogan. Bár szerintem akkor is általunk születik, csak másképp ér célba, de így is, úgyis hazatalál. 🙂
Ui.: Hűsöljetek egy jó fagyival, baromi meleg van! 🙂 nyammmiii
Jó éjt!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: