Sok hónap vacilálás, halogatás után a héten eljutottam egy talpreflexológushoz. Nagy adag szkepticizmussal és kíváncsisággal érkeztem. Nem a talpon található pontok és szervek közötti összefüggést vitattam, hanem azt fogadtam kétkedéssel, hogy tudtam a lelki oldallal is foglalkozik ez a hölgy. Mármint, hogy megmondja, hogy testileg/szervileg/lelkileg milyen gondjaid vannak. A talpadból! Na persze… gondoltam. Emiatt még az egyeztetett időpont után is több olyan alkalom volt, amikor le akartam mondani a találkozót, de a férjem unszolására végül elmentem.
A talpreflexológusok tulajdonképpen a kezüket használva végig maszírozzák, nyomkodják a talpat, majd meg tudják mondani, hogy melyik szervnél van probléma, hol található ciszta, gyulladás. A talpunkból kiolvasható a múlt, a jelenbeli állapot és a jövő. De ezt ne úgy képzeljétek el, mint egy jóslást. Nincs ebben semmi varázslat, ez mind megtanulható.
Döbbenetes volt, ahogy pontosan leírta hol szokott fájni a vállam, a derekam, a bokám anélkül, hogy bármit is kérdezett volna tőlem. Ugyanilyen meglepő volt, ahogy elemezte, hogy a szívemmel, a vérnyomásommal, az emésztőrendszeremmel lehetnek bajok a jövőben, ha nem vigyázok magamra. Ezek azért lepetek meg, mert pontosan ilyen egészségügyi problémák vannak jelen a családunkban, elsősorban női vonalon. Viszont azért mondta, hogy lehet (és egyáltalán nem biztos, hogy így lesz), mert ha nem veszem át azt a viselkedésmintàt, ami ide vezetett a családtagjaim körében, akkor elkerülhetők. Ugyanis nem örököljük a betegségeket, vagy a hajlamot, hanem eltanuljuk a rossz mintát.
De mindezek mellett eltörpül a lelki oldal. Levettem a zoknimat, feltettem a lábam az ölébe és rögtön elmondta, hogy már most egy regényt tudna írni a talpamból. Azzal kezdte, hogy egy hatalmas múltbéli törést lát az életemben, amit már eltudtam fogadni, de nem tudtam elengedni és feldolgozni. Ez az esemény azt is magával hozta, hogy mostanra a nőiségem, az önbecsülésem és az önértékelésem a föld alá süllyedt. Annyira arconcsaptak a szavai, hogy nem bírtam visszafojtani a könnyeimet. Pontosan tudtam miről beszél, számomra egyértelmű volt, hogy a méhen kívüli terhességem okozta fájdalmam az, amit ő lát. Persze a reflexológus ezt nem sejtette, semmit sem kérdezett tőlem, soha ezelőtt nem találkoztunk, és nincsenek közös ismerőseink. Mivel nem ismerte a hátterem, ezért először arra gondolt, hogy a párkapcsolatom mérgez.
Aztán elmondta, hogy a rettenetes bánat és a hatalmas düh nyomja a tüdőmet, hatással van az emésztésemre és a nyirok rendszeremre. Az el nem sírt könnyeim nehezítik a “gyógyulást”. Elmondta, hogy azt látja teljesen bezárkóztam ezzel a problémával, és nem engedem, hogy bárki segítsen, mindent magam akarok megoldani.
Azzal sem mondott újat, hogy hatalmas megfelelési kényszer van bennem, ami elsősorban a szülők felé, és főleg az anya felé értendő. Illetve, hogy folyamatosan jár az agyam. Sokáig őrlődöm dolgokon, gondolokodom, hogy mit kellene tennem, mi lehetne a következő lépés, mi miért történt úgy ahogy, pedig a lényegtelen dolgokat el kellene engednem.
Csak a végén meséltem el neki a teljes történetünket, ekkor vált számára is egyértelművé minden.
Kaptam házi feladatot is. Megmutatott olyan technikákat amivel a méh és a petefészkek működését tudom serkenteni, illetve a nyirokcsomóim lerakódásait oldani. Valamint elmondta, hogyan próbáljam meg megélni a fájdalmam, a dühöm, hogy aztán mindenkinek megbocsássak és továbblépjek. Ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy befogadóvá és ezáltal majd anyává tudjak válni.
Az élmény nagyon felzaklatott. Nem tudtam aludni sem, kicsit újra éltem ami történt. De megerősített abban, hogy rendbe kell hoznom önmagam. Nincs más út. Szembe kell nézni a problémáimmal, segítséget kell kérnem és engednem kell, hogy segítsenek. Ameddig ez nincs így, hiába akármilyen mestreséges beavatkozás (amit egyelőre nem szeretnénk) a kudarc szinte borítékolható, mivel nálam nincs sem szervi, sem hormonális eltérés. Szóval hajrá önismeret, várnak a babáim! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: